-Tom! Valamit el kell mondanom!
-Mi az? - Kérdezte cseppet sem érdeklődően Tom.
A hangszín megijesztett. Nem voltam hozzászokva, hogy Tom így beszél velem.Tűnődni kezdtem, hogy vajon mi lehet a baj. Lehet, hogy csak rosszul aludt? Vagy az a baj, hogy a terhére lennék?Már nem tudtam, hogy elakarom-e mondani neki,de kérdő pillantása a bőrömet égette. Muszáj volt mondanom neki valamit.
-Semmi, nem fontos.- mondtam neki
A tekintete inkább zavarosra változott, lehet hallotta a hangomon a fájdalmat, a lemondást? Egyre kellemetlenebbül éreztem magam, a szoba levegője megtelt feszültséggel. Tom tekintete továbbra is zavaros volt, mintha várna valamire. Idegesen felnevettem, és ajkamba haraptam. Ekkor bevágódott az ajtó, és Georg lépett be rajta vigyorogva.
-Üdvözletem a két hercegnőnek!- Mondta már szinte nevetve.
- Végre! Megjött a tamponom! - Mondta, és lepacsizott Georggal. Aztán hangos nevetésben törtek ki.
Álltam, majd felocsúdva én is pacsiztam Georggal, azon tűnődve, hogy most mi lesz.
- Megvan már a GTA San Andreas újabb része? Egész héten azt szajkóztad, hogy már meglesz.- Kérdezte Georg, még mindig felüdülve.
Tom mielőtt válaszolt volna, elnevette magát mintha az előző kellemetlen beszélgetés meg sem történt volna.
- Dehogy van! Én nem is mondtam ilyet! Super Mariózunk? - Mondta, és hangos kacajban tört ki.
Georg a nevetéstől már a földön ült, de egy hang nem jött ki a torkán.
- Neked most mi bajod van? Úgy nevetsz, mint egy retardált róka.- Hasonló módon ült le barátja mellé Tom.
Én viszont egyre kellemetlenebbül éreztem magam, mintha itt sem lennék, és nem is kéne itt lennem. Nem tudtam tovább velük maradni, ezért úgy döntöttem, felmegyek a szobámba. Tom csak nevetett tovább, fel sem tűnt neki, hogy elmentem, utánam sem szólt.
Felmentem a lépcsőn a folyosóra, és megálltam a Nanás poszter előtt. Ez lenne az én szobám. Benyitottam, és az ajtó újból nyikorgott, holott már többször megkértem Tomot, hogy segítsen megjavítani. Ezen gondolkozva a szám sarka felfelé gördült. Vártam, hogy Tom visszahívjon játszani mert meghallotta az ajtó nyikorgását. De nem történt semmi, és ez elvette a kedvem. Beléptem, és becsuktam magam mögött az ajtót, magam mögött hagyva a két vidám fiú kacaját. Leültem a szoba közepén álló ágyam szélére. és végigsimítottam a puha ágytakarón. Georgtól kaptam a legutóbbi szülinapomra. Viccnek szánta a prémes, rózsaszín takarót, én mégis előszeretettel használtam, mert a látványa, és az összeférhetetlensége a szobám állapotával mindig jobb kedvre derített. Körülnéztem a szobában, a pillantásom egy 4 éve készült képre vándorolt. Engem és Tomot ábrázol, ahogy a naplementében ülünk a parton.
Akkoriban nem voltak barátaim, ezért minden pillanatot, amit a testvéremmel töltöttem, nagyon megbecsültem. Azt a nyaralást is nagyon régóta vártam, de mégis csak az utolsó nap miatt volt emlékezetes, amikor az kép is készült.Ahol megszálltunk sok gyerek volt, és Tom inkább az ő társaságukat részesítette előnyben. Ennek persze volt jó oldala is, ekkor ismertük meg Gustavot, akiben egy új barátot leltünk, de ettől még fájt, hogy elhanyagolt.
A napjaimat a tóparton töltöttem, és kagylókat kerestem, nem mentem be a vízbe, mert még akkor nem tudtam úszni. Az utolsó napot Tom az új barátaival töltötte, elment velük vizibicilizni. Egy ideig vágyakozva néztem őket, ahogy ugrálnak a vízben, aztán megpillantottam egy szép kagylót a parton. Néhány méterre hevert tőlem, felálltam, hogy érte menjek, de akkor a tó hullámai a vízbe húzták. Szép kék színe volt, megakartam szerezni Tomnak, ugyanis ez a kedvenc színe. Így összeszedtem minden bátorságom, és a tó vizébe mentem. A tó vize elcsendesült, és én biztonságban érezve magamat, az aljzatot kutattam a kagyló után. A keresés annyira magával ragadott, hogy nem figyeltem, egy közeledő hullámra. A víz erejétől elvesztettem egyensúlyomat, és egyre mélyebbre sodródtam. Próbáltam a víz felszínén maradni, és kapálózni, hátha meghall valaki. Ezután minden elcsendesült. A következő emlékem,hogy a parton fekszem, és Tom kétségbeesettem szólongat.
-Bill! Bill, ébredj fel!- pofozgatott Tom.
Kinyitottam a szemeimet, és egyenesen az ő mogyoróbarna szemeibe néztem. Különös, de mintha egy pillanatig nem is a testvéremet láttam volna benne, hanem a megmentőmet. Tom dühösen nézett rám, én pedig nem tudtam, mit mondjak neki.
-Sajnálom.- mondtam őszintén.
-Te hülye barom, ha nem veszlek észre, ott fulladsz meg! Mégis mit gondoltál, nem tudsz úszni, huh?-kérdezte, dühösséget színlelve, de szavai inkább az aggodalomról árulkodtak.
-Te húztál ki? - Kérdeztem hitetlenkedve.
-Persze, mégis mit gondoltál ki? Jött Superman és megmentett? - kérdezte kicsit dühösen Tom.
-Figyeltél engem?
-Te hallottad amit ez előbb mondtam neked, vagy a homok a füledbe is belement? Segítek orvosolni a problémát!- Kezdett előszeretettel rugdosni Tom.
Gyorsan talpra ugrottam, esélyt sem adva Tomnak az újabb támadásra. De a lendület tovább vitt, mint gondoltam volna, és ráestem Tomra.
- Nem néztem volna ki belőled, hogy ilyen nyomulós vagy! - mondta száját takarva Tom.
Én egy kicsit összezavarodtam, mert először nem esett le, hogy viccnek szánta. Tom láthatta rajtam a bizonytalanságot, mert tekintete aggódóra változott.
-Nagyon megütöttelek? Nem akartalak bántani!
-Te faszkalap, minek kell rugdosni?
-Nyugodj le, vagy a víz hűtsön le megint?
Felkeltem, leporoltam magam, majd a ház felé pillantottam.
- Tom! Ideje lenne hazamenni! Már megy le a nap.
- Bill! Nem anya közeledik?
- Bill! Tom! Csinálok rólatok egy képet, álljatok közelebb egymáshoz!
Ekkor Tom átkarolt, ami hihetetlenül jó érzésekkel töltött el, és megint úgy éreztem, mintha nem is a testvérem állna mellettem.
A kábulatomból a telefoncsörgés ragadott ki.
A kijelzőn Lena nevét láttam, ezért azonnal felvettem a telefont:
- Szia Bill! Nincs kedved meglátogatni a legjobb barátnődet?
- Szia Lena! A kuckóm még olyan random embereknek is nyitva áll, mint amilyen te vagy! Szóval nyugodtan átteheted a formás lábaidat!
- A formás lábaim nagyon fájnak! Szóval nyugodtan áttolhatnád a formás seggedet.
A drámaian fontos telefonbeszélgetésemet Tom és Georg szakította meg, hogy Georg belökte a testvéremet az ajtón.
-Kivel beszélsz?- Kérdezte Tom, ahogy feltápászkodott a földről.
- Én..
Már nem volt időm válaszolni, mert kikapta a telefont a kezemből.
- Bill? Itt vagy még? - ordítozott Lena.
- Mi van, Szivi? Nincs aki megdugjon? Nyugodtan gyere át, én segítek rajtad! - mondta kajakán mosollyal Tom.
- Inkább kiugrom az ablakon, minthogy te hozzám érj, Mr. Tom Kaulitz!
Tom válaszolni akart de mielőtt megtehette volna, előszeretettel hozzádobtam a kedvenc plüssmacimat. Amit szintén Georgtól kaptam, és hasonló rózsaszín színben pompázott mint az ágytakaróm.
- Nyughass már, Bill! Mindjárt visszaadlak a szerelmednek!
Elvettem a telefont, letettem az ágyra, majd kirúgtam Tomot Georgnak rúgtam, aki az ajtóban várakozott, hogy ő is megkaphassa a telefont.
Amit a kacajaik elhaltak, és visszamentek játszani, az ágyamhoz siettem, remélve, hogy Lena nem tette még le a telefont.
- Elmondtad már Tomnak azt, hogy mit érzel iránta?- kérdezte Lena, ahogy fülemhez tettem a telefont.
- Megpróbáltam, de nem volt bennem annyi bátorság. Nem hiszem, hogy úgy szeretne, ahogy én őt. Félek, hogy megromlana a kapcsolatunk.- mondtam bizonytalanul a telefonba.
- Kikel deríteni, hogy Tom mit érez irántad.- mondta Lena, és azzal a mozdulattal lecsapta a telefont.
- Lena! Lena! Mire készülsz? Ugye nem akarsz semmi hülyeséget csinálni? Lena! - ordítottam aggódva a telefonba, ismerve barátnőm tüzes természetét.
Pár perc múlva csengettek, lementem a földszintre, tudva, hogy Georgot, és Tomot, úgysem fogja érdekelni. Ahogy kinyitottam az ajtót legnagyobb döbbenetemre Lena állt az ajtó előtt pimaszul mosolyogva.
Folyt.Köv.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése