Megfogott amilyen vagy 16. rész

16. fejezet

~ Gustav szemszöge ~

Valami nyálas ébresztett. Szó szerint. Valaki megnyalta az arcomat.
Mi a szar?- gondoltam, ahogy nem létező erőimet összeszedve próbáltam kinyitni a szememimet.
Eleinte csak valami homályos kuszaságot láttam, majd ahogy tisztulni kezdett a kép, zebracsíkok jelentek meg előttem.
Ne! Nem drogozhattam be én is úgy, mint Andreas!- gondoltam és tágra nyitottam szemeimet.
Csak ekkor esett le, hogy amit láttam, plafon volt. Zebracsíkos plafon.
Hol vagyok?- gondoltam. - Vagy nagyon berúgtam, vagy Tomék átfestették a szobámat, míg aludtam!
Újra nedves meleget éreztem az arcomon.
Oldalra fordultam.
- SÁRA?!- ordítottam fel a zebra láttán.
Felugrottam és mérlegelni kezdtem a helyzetemet. Csak remélni tudtam, hogy Sárával együtt nem szervkereskedők áldozatai lettünk.
Hirtelen valami megmozdult a lábaim alatt.
- Ne! Kérem! Csak a lábaimat ne!- rimánkodtam a hitem szerinti szervkereskedőnek.
- Gustav...nem kapok...levegőt- fuldokolt alattam Andreas.
- Ja, oké- léptem le róla.
- Ez a te szobád? Hogy kerültünk ide?- kérdeztem.
- Szerinted kinek van még zebracsíkos szobája és egy Sára nevű zebrája?- kászálódott ki az ágyból Andreas.
- Igazad van, de hogy kerültem ide?- kérdeztem újból.
- Az este jobban sikerült, mint gondoltunk volna- mondta, ahogy próbált lábra állni.
- Mire gondolsz?- kérdeztem összeráncolt homlokkal, semmit sem sejtve.
- Fáj a fenekem!- görnyedt össze Andreas, miután nagy nehezen sikerült felállnia.
- Ugye, ugye nem?- kérdeztem és kezdtem elfehéredni.
- Jól vagy?- kérdezte rosszalóan Andreas.
- Jól esne egy kis friss levegő- mondtam elhaló hangon.
- Hívjak mentőt?- kérdezte kikerekedő szemekkel Andreas.
- Az lesz a legjobb- mondtam, és kiugrottam az ablakon.

~ Bill szemszöge ~

Az újabb kis kalandom után éppen narancslevet ittam a konyhában, amikor kaptam egy SMS-t.
- Bill, te is kaptál egy ilyen fura üzenetet Andreastól?- kiabált le a fürdőből Tom.
- "Gustv bkerlt a karhozba"- kiabálta le az SMS tartalmát Tom.
- Ez nem Gustav bekerült a kórházba akart lenni?- kiabáltam fel testvéremnek.
- Bazdmeg, de!- rohant le egy szál törülközőt derekára csavarva Tom.
- Tom, most nem ennek van itt az ideje!- szóltam rá. - Így max az ideggyógyászatra engednek be!
- Vagy egy sztriptízbárba fellépőként- szólt vissza röhögve Tom. - Jól van, felveszek valamit.
Míg Tom öltözködött, én Lenával egyeztettem, hogy a kórházban találkozunk.
- Tom, hogy jutunk el a kórházba?- kérdeztem.
- Majd én vezetek!- mondta sejtelmes vigyorral.
- És mikor vezettél utóljára?- kérdeztem félve.
- Mikor jogsit szereztem, kb. két éve- mondta Tom.
- Nem akarok meghalni!- mondtam eltorzult arccal, miközben bekapcsoltam az övem.
- Nyugi, nem fogsz!- mondta, azzal elindultunk a kórházba.
Drága testvérem 10 perc alatt tette meg a fél órás utat. Ez ugyebár csak egy dolgot jelenthet.
- Tom, attól, hogy 120 lóerős a kocsi, nem kéne ennyivel menned!- kászálódtam ki a kocsiból.
- Asszem Georg és Lena már itt vannak- mutatott egy autóra a testvérem.
A bejáratnál Andreas veszekedett egy orvossal, miközben Sára kantárját szorongatta.
- Mondom, hogy ő Gustav húga! Nem látott még 21. századi pornót, ahol emberek állatokkal fekszenek le?- kiabált magából kikelve Andreas.
- Pont te mondod ezt, Andreas?!- jegyezte meg ízléstelenül Tom.
- Jól van, bemehet a zebra is!- enegedett utat végül az orvos.
- Bill, Tom, nagyon nagy baj van! Egy csomó orvos rohant be Gustav szobájába!- rohant elénk Lena.
Leültünk a váróterembe, de nem próbáltuk vigasztalni egymást, nem is néztünk a másikra. Mindannyiunk tekintete a fehér ajtóra tapadt, ahonnan vártuk, hogy végre kijöjjön valaki.
Megszorítottam Tom kezét, mikor végül kinyílt az ajtó és kilépett rajta egy orvos. Sosem hittem volna, hogy tényleg ekkora baj van, de az orvos arca pontosan ezt sugallta.
Az orvos megállt előttünk, vett egy mély levegőt, majd ránk nézett.
- Sajnálom, de a barátjukat elvesztettük. Fogadják őszinte részvétemet!- mondta ki a földbe tipró szavakat az orvos.
Én és a mellettem ülő Lena azonnal megöleltük egymást, de Tom és Georg is felpattant és ordítozni kezdett, hogy ez nem lehet igaz, sőt, könnyeket is láttam a szemükben.
Úgy éreztem széttépi szívemet a gondolat, hogy Gustav többé nem lehet velünk. Nem hittem volna, hogy ennyire kötődöm hozzá, de most, hogy elvesztésével kellett szembesülnöm, nem tudtam erős maradni és tartani magam.
- Bill, ugye csak viccel? Gustavot akarom!- súgta Lena a fülembe, és zokogni kezdett.
- Minden vágyam az, hogy ez egy vicc legyen, de Gustav már soha többé nem lesz velünk! Végleg elment!- súgtam vissza, majd felismerve szavaim súlyát én is sírni kezdtem.
Próbáltam megnézni, hogy reagálnak a többiek.
Georg csak ült és bámult maga elé, azonban Tom még mindig állt és kiabált, majd hirtelen lenyugodott és elénk állt.
- Azt hiszem, itt a vége, Srácok. Vegyünk méltó búcsút Gustavtól- mondta, majd összerogyott a sírástól.

Folyt. köv.