Megfogott amilyen vagy 7. rész

Sziasztok kedves Alienek! :D Igen, első "hozzászólásom" felétek.
Köszönöm szépen a kommenteket, és a pozitív visszajelzéseket! Nagyon jól esik! :D
Azon gondolkoztam, hogy facebookon kreálni a honlappal kapcsolatos oldalt. Megosztanák részleteket, tudnátok nekem írni..:)
 Kinek mi a véleménye ? :D Kérem a hozzászólásban ezzel kapcsolatban a véleményeteket, és minél több komment van, annál hamarabb hozom a részeket! :D Szóval akinek tetszik a blogom, vagy esetleg egy rész, attól szívesen várok visszajelzéseket, és ha kérdésetek van, feltehetitek nekem a wivendi@gmail.com-on!
További szép napot,és jó olvasást!:)

Te jó isten, mibe keveredtél, Georg?- gondoltam, ahogy gázt adtam és elindultam a kórház felé.

7. fejezet

Sosem szerettem a kórházakat, most, hogy a két legjobb barátomért kellett aggódnom, különösen nem.
Már, több mint egy órája vártam, hogy valaki mondjon valamit. Egy orvos éppen ekkor lépett ki a fiúk szobájából.
- Üdv, Herr Schmidt! Van valami komoly baj?- kérdeztem idegesen kávét szorongatva a kezemben.
- Billnek nincs semmi baja, Tomnak azonban össze kellett varrni a fejét. Akár mindketten hazamehetnének, de én a biztonság kedvéért inkább benntartanám őket- közölte ridegen az orvos.
- Doktor Úr, nem mehetnének haza?- próbálkoztam.
- Tomnak keletkezhetett vérröge, Billnek pedig nem tudjuk, miért lett rosszul, ezért a saját érdekükben benn kell maradniuk, legalább 2 napra- mondta Herr Schmidt, és sarkon fordult.
A telefonomért nyúltam, és tárcsáztam Lena számát, amit Bill telefonjából másoltam át.
- Mi van? Tudsz már valamit?- kérdezte aggódva.
- Benn kell maradniuk legalább két napig, de semmi komoly. A kérdés inkább az, mit mondjunk Simone-nak- feleltem.
- Apropó Simone, hívott, azt mondta, üzleti útra kell mennie, csak ruhákért jön haza, meg elbúcsúzni az ikrektől- mondta Lena.
- Elbúcsúzni az ikrektől?! Itt dekkolnak a kórházban eszméletlenül, be se mehetek hozzájuk!- mondtam idegesen.
- Akkor mit mondjak, hol vagytok?
- Elmentünk konditerembe.
- Bill....Konditerembe?
- Akkor futni, á, ez nem jó...mekizni!
- Nézz már rá Billre te szerencsétlen! Szerinted mennyit eszik egy nap? És amúgy is vegetariánus!
- Akkor...átjöttek hozzám játszani! Tedd tönkre a konzoljukat!- mondtam utoljára kétségbeesetten.
- Oké- mondta megilletődötten Lena.
Mire Simone hazaért, már Lenával dekkoltam a kórházban.
- Sajnálom- mondtam halkan.
- Mit? Hogy bulizni vitted őket? Már többször figyelmeztettem Billt, hogy ennek nem lehet jó vége!- szorította ökölbe kezeit dühösen Lena.
- Nem csak egyszerűen berúgtak, smároltak- mondtam még halkabban.
Lena reakciója meglepett. Csak vállat vont, és lemondóan elmosolyodott.
- Bill szerelmes Tomba- váltott ő is halk hangnemre.
Majd leestem a székről a szavak hallatán.
- Ne akarj te is kórterembe kerülni!- szólt rám aggódóan Lena.
- Mióta?- kérdeztem.
- Néhány éve. Bill egyedül nekem beszél az érzéseiről- felelte tiszta hangon Lena.
A bájcsevelyt egy nővér szakította félbe.
- Bill felébredt- mondta mosolyogva.
Mindketten felpattantunk, és berohantunk a kórterembe.
- Mindent tudok!- mondtam karbatett kézzel az ajtóban állva, míg Lena Bill ágyának szélére ült.
- Muszáj most?- kérdezte felháborodottan Lena.
Bill megfogva a kezét, csendre intette, majd kérdőn rám nézett.
- Tudom, hogy szereted Tomot!- csaptam be a kórterem ajtaját.
Bill nem válaszolt, és ezt igennek vettem.
- Sajnálom- szólalt meg Lena is. - Muszáj volt beavatnom őt is!
Bill megint mondani akart valamit, de Tom újfent belé fojtotta a szót.
- Ennyire keményen toltuk volna? Még sosem ébredtem kórházban- nevetett fel halványan.
Elmosolyodtam, Lenával, és Billel együtt. Szívből örültünk, hogy ő is jól van, és eggyel kevesebb dolog miatt kell aggódnunk. Mintha nem lenne már éppen elég így is.

Folyt. Köv.

8. fejezet

2 Euró egy kóláért? Ez rablás! Háborodtam fel az autómata előtt állva, de végül mégis megvettem at italt, mert már teljesen kiszáradt a torkom.
A kóla azonban elakadt.
- Te most szórakozol velem?- rúgtam erőteljesen a gépbe. Majd egy reccsenést hallottam, azt követőe éles fájdalmat éreztem és felüvöltöttem.
- Uram, valami baj van?- rohant hozzám egy nővér.
- Igen! A kurva életbe! Nem bírok ráálni a lábamra!- ordítoztam.
- Georg! Te mi a faszt csináltál? - rohant hozzám Lena is.
- Ez a kurva gép elnyelte a pénzem!- válaszoltam idegesen.
- Uram, el kell menni megröntgenezni a lábát- szólt közbe a nővér.
- Maga az úr barátnője?-fordult Lena felé.
- Úgy nézek ki?- kérdezte Lena idegesen.
- Sajnálom, de valakinek el kell intéznie a papírjait -közölte a nővér és elvezetett.

~ Lena szemszöge ~

Tehetetlenül toporzékoltam a váróban, majd visszasiettem az ikrek kórterembe, ide helyezték Georgot is, akinek mint kiderült, több lábujja eltört.
- Elnézést, Lena Müller?- kérdezte egy nővér.
- Két betegünk egy másik kórteremben az ön nevét, és az itt fekvő fiúk nevét ismételgeti.
- Ez a két beteg csak nem Andreas Bleher és Gustav Schäfer?- viccelődött Lena.
- De, pontosan, ők a két beteg! - válaszolta meglepetten a nővér.
Lena beletörődően felsóhajtott majd követte a nővért  a  másik kórterembe.
- Gustav! Andreas! Meghoztam nektek Lenát!
Gustav felnézett a lavorjából, ugyanis gyomorrontása volt, és folyamatosan hányt.
- Még egy zebra!- üvöltött fel Andreas az ágyából.
A nővér mellé sietett, és lekötötte a kezeit.
- Sajnálom, de Andreas valami furcsa kábítószer hatása alatt áll. Nem tudjuk, honnan szerezte, és mikor múlik el a hatása- közölte lágyan a nővér.
Jó, Andreas használhatatlan. Beszéljünk inkább Gustavval- gondoltam.
- Az ikrek is szedtek be valami drogot? Reggel óta folyton elájulnak!- térdeltem le az ágy mellé.
Gustav rám nézett.
- Andreas szedett be csak. Akkor szerezte, mikor hazafelé mentünk- mondta, majd újra hányni kezdett.
Kicsit megkönnyebbültem, de nyugtalan is maradtam, mert így nincs magyarázat a fiúk állapotára.
- És veled mi történt?- kérdeztem.
- Mielőtt Tom felhívott volna, hogy menjünk át, a nagyimnál vacsoráztam, aki, hát...nem kedvel- felelte.
- És rendbe jössz?- kérdeztem bizakodva.
- Pár nap és kutya bajom. Többször is volt már ilyen- mondta teljesen nyugodtan.
- Úgy tudtam, a flamingók vegetariánusok és nem esznek embert!- üvöltött fel Andreas mellettünk.
Felálltam Gustav ágya mellől.
- Nem lehetne a Kaulitz ikrekhez átvinni őket is? A kórteremben még van hely, és szerintem nekik is jobb lenne, ha barátaik mellett lehetnének- kérdeztem a nővértől.
- Megpróbálok valami tenni az ügyben- mosolygott kedvesen, majd kikísért a kórteremből.
A nap hátralévő részét a fiúk szórakoztatásának és ápolásának szenteltem.
Bill hol kábán magánál volt, hol elaludt. Tom mindig fájdalomcsillapítókért ordítozott. Georg még mindig nagyon kába volt az altatás után. Az egyik lábujja szilánkosra tört, és meg kellett műteni.
- Ide! Ide hozzák őket!- nyílt ki a kórterem ajtaja.
Gustav éppen hányt, Andreas pedig zebrákról kiabált, mikor betolták őket.
- Végre teljes a csapat! Hol voltatok eddig, ti nyomorékok?- nevetett fel Tom.
- Nem! Nem akarok még több zebrát!- üvöltötte Andreas válaszként.
- A szomszéd szobában- felelte Gustav, és újra hányt.
Tom még jobban nevetni kezdett.
- Lena, hol vagy?- kérdezte halkan Georg.
- Itt vagyok- ültem le mellé az ágyra.
- Hoznál nekem egy kólát?- kérdezte. - Majd otthon kifezetem.
- Persze, Georg- válaszoltam lágyan, és készültem elhagyni a termet, mikor két nővér sietett be.
- Mi az? Mi történt?- kérdeztem riadtan.
- Herr Schmidt úgy döntött, ki kell mosni Gustav gyomrát- közölte egyikük és már ki is tolták az ágyat a teremből.
Amint feleszméltem a kezdeti sokkból kimentem a váróterembe, az autómatához.
Ez a 2 euró tényleg rablás!- gondoltam, de mivel Georg kérte, megvettem.
Ahogy a kórterem felé haladtam, valami hangos csattanásra lettem figyelmes. Futni kezdtem. Azt hittem, valakinek baja esett.
- Nem tudom megmozdítani!- üvöltötte sírva Bill.
Kétségbeesetten rohantam be az ajtón és valamiben megcsúsztam. Utolsó emlékeim a padlóra zuhanás előtt, hogy Tom és Georg a nevemet kiáltja, Bill meg sír.